Új főszerkesztő irányítja ár-összehasonlító oldalainkat

2010. May 13. Webmaster

Lakatos Sándor lett a Kirakat.hu és az Olcsobbat.hu ár-összehasonlító oldalaink új főszerkesztője, miután Rácz István, az eddigi vezető új kihívások miatt távozott a Sanoma Budapesttől.

lakatos sándorEgyúttal megújult a Kirakat.hu ár- és termék összehasonlító oldal, amelynek eredményeként létrejött az első, nőket megszólító termék-összehasonlító oldal. A site megújítása során kiemelt figyelmet kapott, hogy a fogyasztók 90 százaléka (forrás: Kirakat.hu 2010. január, Vásárlói kutatás) döntésük meghozatalakor nem a termék jellemzői alapján, hanem ellentétpárok összehasonlításával tájékozódik a vásárlás előtt.

A megújulást követően a Sanoma Budapest az ügyfélkapcsolatok bővítésére és az Olcsobbat.hu további fejlesztésére koncentrál, ennek keretében bővíti a stábját is. A médiavállalat Lakatos Sándort, az Olcsobbat.hu egyik egykori tulajdonosát, jelenleg a Kirakat.hu és Olcsobbat.hu ügyfélkapcsolatokért felelős vezetőjét nevezi ki főszerkesztőnek.

– Nagyon megtisztelő számomra a felkérés. Egy olyan időszak előtt vehetem át a két termék vezetését, amikor az e-kereskedelmi szektor dinamikus növekedése várható. A megfigyelhető tendenciák alapján a vásárlások előkészítésében az ár-összehasonlító oldalak erőteljes térnyerésére számítok – jegyezte meg Lakatos Sándor.

Kategória: Kirakat, Olcsobbat.hu, sajtóközlemény  |  Nincsenek hozzászólások

Megújult a Kirakat

2010. April 3. Webmaster

Megújulást hozott a tavasz a Kirakat.hu a vásárlás előkészítésében, a termékek összehasonlításában és kiválasztásában segítő oldalunk számára.

A site megújulásának egyik célja, hogy a férfiak mellett a nőket is segítse a termékek, az árak és a boltok összehasonlításában. Ez többek között a vidámabb és modernebb színvilágban fejeződik ki, de a Kirakat felhasználhatóság szempontjából is túlszárnyalja elődjét.

A felhasználók könnyedebb eligazodását segíti a termékeknél lévő hívószavak megjelenése és néhány új funkció is, például a főoldal megnyitásakor azonnal áttekinthetők az akciós, illetve napi ajánlatok.  Aktuális dilemmákat is segítünk eldönteni, például, hogy elöl- vagy felültöltős mosógépet vegyünk-e, illetve csúsztatós vagy kinyitós mobilt. További újdonság, hogy a napi akciós ajánlatok mellett folyamatosan láthatjuk a vásárlók által legjobbra értékelt termékeket. Ezenkívül vásárlási tippeket, tanácsokat is ad az oldal.

Nézzétek be a megújult Kirakatba, és ha van kedvetek, írjátok meg véleményeteket!

kirakat

Kategória: Kirakat  |  Nincsenek hozzászólások

Interneten tájékozódunk karácsony előtt

2009. December 8. Webmaster

A Kirakat.hu és az Ipsos piackutató karácsonyi kutatása harmadik alkalommal vizsgálta a felnőtt magyar lakosság ünnepi vásárlási szokásait. A felmérés eredményei szerint idén kevesebben terveznek ajándékot vásárolni az ünnepekre, és enyhén nőtt azok száma, akik maximum 30 ezer forintot szánnak az ünnepre. A változó ajándékvásárlási szokásokat mutatja, hogy megnőtt az interneten tájékozódók, valamint a webes áruházakban vásárlók aránya.

A Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portálunk és az Ipsos Zrt. 1500 fő körében végzett kutatása idén is felmérte, hogy a felnőtt magyar lakosok mit vásárolnak karácsonyra, honnan és milyen formában tájékozódnak a megvásárolni kívánt termékkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban, illetve mekkora összeget költenek az ajándékokra.

Idén kevesebb fa alá kerül ajándék, s az is olcsóbb lesz

Míg tavaly novemberben a lakosság 81 százaléka vásárolt ajándékot karácsonyra, idén ez az arány várhatóan 76 százalékra csökken. Míg 2008-ban a megkérdezettek 61 százaléka tervezett maximum 30 ezer forintot költeni az ajándékokra, idén már 66 százalék szeretné ebből az összegből megoldani az ajándékozást. 50 ezer forintnál többet már csak alig 6 százalékuk szándékozik költeni. Vagyis megállapítható, hogy a 2009-ben erőteljesen begyűrűző gazdasági válság, ha csak pár százalékponttal, de átrendezte a vásárlási hajlandóságot és szerényebbre hagyta a tervezett kiadásokat.

Vágólap00

A rendszeres internet-használatnak a karácsonyi kiadások szempontjából jelentős szerepe van: 20 ezer forint alatt nagyobb valószínűséggel költenek azok, akik nem használnak internetet, viszont a több mint 100 ezer forintos kiadást fontolgatók között az átlagnál többen vannak a világhálót használó felnőttek.

mennyit költene_v00_b

Megerősödött az internet szerepe a tájékozódásban és a vásárlásban

A felmérés szerint – azok között a felnőttek között, akik tavaly ajándékoztak vagy idén tervezik, körülbelül minden harmadik (37 százalék) tájékozódik előzetesen a megvásárolni kívánt ajándékról. A legfőbb információforrások változatlanul az áruházak akciós újságai (65 százalék), valamint egy-egy áruházi séta, nézelődés (56 százalék). Ismerőseink véleménye, illetve korábbi tapasztalataink nagyon fontosak: a válaszadók fele a környezetében élők véleményét kéri.

A legszembetűnőbb változás, hogy a tájékozódásban és a vásárlásban is jelentősen megnőtt az internet szerepe, a tavalyi eredményekhez képest: már többen és gyakrabban nézelődünk a világhálón.

Vágólap01

A megkérdezettek közül akik a tavalyi évben ajándékoztak, vagy az idén tervezik, s ehhez előzetesen tájékozódnak, 40 százalékuk idén a világhálóról gyűjti be a döntéshez szükséges információkat, szemben a tavalyi 31 százalékkal. Az internetezők majdnem fele hetente (45 százalék) látogat a netre ajándékvásárlás vagy az ezzel kapcsolatos információszerzés céljából. Ez az arány 2008-ban még csak 35 százalék volt. Webáruházakból a lakosság 8 százaléka rendelt az elmúlt egy év során, ők leginkább a 18-39 éves, érettségivel rendelkező budapestiek, valamint a közepes és magas társadalmi státuszúak köréből kerültek ki.

„Úgy látjuk, a rendszeres internet-látogatók karácsonyi készülődése során egyre inkább jelen van a márkafüggetlen ár-összehasonlító oldalak látogatása, illetve a webes vásárlás. Ez a réteg általában többet is költ a karácsonyi ajándékok beszerzésére. A tendencia további stabil növekedését várom” – mondja Rácz István, a Kirakat.hu nemrégiben kinevezett főszerkesztője.

A férfiak még mindig december 23-ra időzítik a vásárlást

Általában már novemberben elkezdünk tájékozódni a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban, a döntést azonban jellemzően csak decemberben hozzuk meg. A Kirakat-Ipsos közös kutatása alapján a felnőtt lakosok jellemzően (72 százalék) az év utolsó két hónapjára hagyják az ajándékok megvásárlását. Az utolsó pillanatokra jellemzően a férfiak és a fiatalok hagyják a meglepetések beszerzését.

Általában igaz, hogy alkalmanként egy-két órát töltünk ajándéknézegetéssel (38 százalék), de minden harmadik megkérdezett csak egyetlen alkalommal (32 százalék) vág neki, és alig néhány üzletben próbálkozik.

Illatszer és ruházat a sláger

Az ajándéklista élén idén is a kozmetikai termékek állnak (52 százalék keres várhatóan ilyen meglepetést), amelyet elsősorban fiatalabb, és közepes életszínvonalon élő nők választanak. Egyedül ennek az ajándéktárgynak a vásárlása növekszik majd a tavalyi vásárlási tervekhez képest. Ezt a tavalyihoz hasonlóan a ruházati cikk, könyv, gyermekjáték és CD, DVD követi, azonban ezekből várhatóan idén kevesebbet ajándékoznak majd, mint tavaly.

Bármi is kerüljön a fa alá, a felnőttek megpróbálnak örülni neki: 95 százalékunk sosem vitt még vissza karácsonyi meglepetést az üzletekbe – derül ki a felmérésből.

A Kirakat-Ipsos karácsonyi kutatásának módszertanáról:

A kutatás adatainak felvételét számítógéppel támogatott személyes interjúkkal [CAPI], az Ipsos Zrt. külön ez alkalomból indított omnibuszán végezte. A kutatás mintanagysága 1500 fő, amely nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentálja a 18 éves és annál idősebb magyar lakosságot.

Kategória: Kirakat  |  Nincsenek hozzászólások

Egyre tudatosabbak a magyar netezők

2009. October 16. Webmaster

A Kirakat.hu és az Ipsos legújabb Tudatos Vásárlói Indexe (TVI) szerint 2009 első felében ha enyhén is, de tovább erősödött a vásárlói tudatosságunk. Fontos kiemelni, hogy sokat nőtt a magyar termékek iránti lojalitásmutató, ugyanakkor továbbra sem vagyunk tisztában fogyasztói jogainkkal.

A Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portálunk az Ipsos-szal együttműködve 2009 szeptemberében újra vizsgálta a 18 év feletti magyar lakosság vásárlói tudatosságát, egyrészt a vásárlói habitusokat, attitűdöket, másrészt a fogyasztói jogokkal kapcsolatos ismereteket tesztelte. A vásárlói tudatosságot egzaktan mérő Tudatos Vásárlói Index az eredményeket egy olyan hétfokú skálán jeleníti meg, ahol az 1-es kategória a legkevésbé, a 7-es a leginkább tudatos fogyasztókat jelöli (ld. grafikon).

kirakat_tvx_diagramok_page_6

A 2007 decemberében végzett első felmérés eredményei szerint a TVI 4,55 ponton állt. Míg a 2008-as, második körös kutatás már 4,95-ös átlagot mutatott, addig az idei, 2009-es TVI kereken 5,00-ös értéket kapott, amely a tudatosság enyhe növekedésére utal. A tavalyihoz képest csupán kis mértékű elmozdulás a pozitív tartományban annak köszönhető, hogy egyrészt a skála két legfelső kategóriájába tartozó szűkebb, különösen tudatos kör megmaradt, ugyanakkor a felnőtt lakosság 40 százaléka már a 4-5-ös kategóriába sorolható. Arányossá vált a többi kategória is, vagyis az index ún. dőlése a normális eloszláshoz közelít – ezt a jellemzőt jól mutatja a fenti ábra.

A 2008-ban megállapított demográfiai összefüggések most is beigazolódtak, így a felsőbb kategóriákban egyértelműen nagyobb a magas társadalmi státuszúak aránya, tovább emelkedik a nők aránya, és egyértelműen kialakulni látszik egy, a korral fordítottan arányos viselkedés, miszerint a fiatalabbak (18-39 évesek) a legkevésbé, az idősebbek pedig az inkább tudatos vásárlók. Azt is megállapítja a Kirakat.hu és az Ipsos kutatása, hogy az iskolai végzettség önmagában is erősíti a tudatos vásárlói magatartást; s az internet-hozzáféréssel rendelkezők körében is inkább jellemzőbbé vált a TVI magasabb értéke.

Bizonytalanság a jótállás, a szavatosság és a csere fogalmai körül
A kutatás szerint a fogyasztói jogokkal kapcsolatos ismereteink szintje továbbra is alacsony. A 13 fogyasztó joggal kapcsolatos kérdésből (szavatosság/jótállás, a távollévők között szerződés, az újrahasznosításra való visszavétel és a termékcsere/visszatérítés) a válaszadók kétharmada mindössze 6.56 (vagyis 7 vagy annál kevesebb) kérdésre válaszolt helyesen, ami statisztikai értelemben nem jobb, mintha pusztán találgattak volna.

Változatlanul nagyfokú bizonytalanság tapasztalható a jótállás és a szavatosság fogalmainak tartalma körül, és nem jobb a helyzet a különböző termékek visszacserélésének feltételeit illetően sem: a legkevésbé azzal vagyunk tisztában, hogy három napon belül a vevő bármilyen terméket visszavihet a kereskedőnek, neki azt ki kell cserélnie vagy vissza kell fizetnie az árát.

Ha módunkban áll, inkább magyar terméket vásárolunk, de a szerződéseket még mindig nem olvassuk végig
Az idei kutatási anyag egyik legmeglepőbb fordulata, hogy igen komolyan negatív irányba változott a szerződésekhez való viszonyulásunk: a 2008-as Kirakat.hu-Ipsos felmérés során 43 százalék vallotta, hogy „a szerződéseket elolvassa az elejétől a végéig, még az apró betűs részeket is”, addig idén ugyanezt 9 százalékkal kevesebben, mindössze a felnőtt lakosság 34 százaléka állítja magáról.

Az attitűd vizsgálatok során már a két korábbi felmérésben is kiderült, hogy a legelemibb fogyasztói érdekeinket – például hibás termékek azonnali kicseréltetése, szervizgarancia igénybevétele – fontosabbnak tartjuk, mint például az elvi alapon nyugvó proaktív fogyasztó viselkedést és a környezettudatos gondolkodást. Így évről-évre csökken a felnőtt lakosságon belül azok aránya, akiknek ha módjában áll, inkább környezetbarát terméket választana.

A legnagyobb előrelépés a 2008-as Index-hez képest, hogy 8 százalékkal, 60 százalékra nőtt a magyar termékek iránt kifejezett lojalitásmutató („Ha módomban áll, inkább magyar terméket vásárolok”). Komoly pozitív eltérést mutat a „Ha elégedetlen vagyok a minőségével, visszaküldetem a pincérrel az ételt” állítás, amely főképp a magasabb státuszúakra jellemző, viszont a kérdést hagyományosan magas válaszmegtagadás jellemzi.

A TVI legfrissebb mutatói szerint, míg a korábbi adatfelvétel során a megkérdezettek 51 százaléka vásárlás előtt biztosan megnézte, hogy mit hol érdemes megvenni, addig az újabb eredmények alapján már 55 százalékuk tájékozódik az árak felől. Tavaly a megkérdezettek 37 százaléka állította, hogy ha bemegy egy boltba, csak olyan dolgot vesz meg, amit előre eltervezett, addig idén az arányuk 40 százalékra ugrott. Ez az igény a vásárlások előtti előzetes alapos tájékozódásra, valamint a nagyobb ár-érzékenység mind mind annak is következménye, hogy a begyűrűzött válság hatására a közvetlen érdekeinket következetesebben tartjuk szem előtt.

Egyre többen és gyakrabban tájékozódunk interneten a vásárlások előtt
Az új kutatás eredményei szerint megnőtt azon internetezők tábora, akik tudatosan használják a világhálót vásárlási döntéseik során. Így például míg 2008-ban az internetre látogatók 53 százaléka igyekezett termékeket, szolgáltatásokat megismerni a világhálón levő cikkek, tesztek, leírások böngészésvel, addig ez az arány 2009-ben megugrott 80 százalékra. 2008-ban az internetezők 39 százaléka kifejezetten azért böngészett, hogy lehetőséget találjon internetes vásárlásra vagy rendelésre, arányuk idén már elérte az 57 százalékot. Míg tavaly a netezők 59 százaléka azt a lehetőséget kereste, ahol a legolcsóbban vásárolhat, addig idén ugyanez már 64 százalékukról mondható el.

kirakat_tvx_diagramok_page_1

A Kirakat.hu és az Ipsos kutatása egyértelműen azt tükrözi, hogy nemcsak az arányok nőttek, hanem a gyakoriságok is, tehát azok, akik interneten tájékozódnak, nem csupán többen vannak, de egyre gyakrabban teszik ezt.

A felmérés szerint érdekes módon a fiatalabbakon kívül (18-39) az 50-59 éves korosztálynál jelentkezik leginkább a célirányos internethasználat. Továbbra is intenzívebb online tájékozódás jellemzi a magasabb iskolai végzettséggel és társadalmi státusszal rendelkezőket, viszont a nagyvárosiakhoz (főként a budapestiekhez) viszonyítva a kisebb (2000-10 000 fős) települések lakóinál egyértelműen megjelent egy komoly erősödés a gyakoribb internetes tájékozódás iránt.

kirakat_tvx_diagramok_page_2

kirakat_tvx_diagramok_page_3

kirakat_tvx_diagramok_page_4kirakat_tvx_diagramok_page_5kirakat_tvx_diagramok_page_7

A grafikonok felnagyíthatók – klikk a képekre!

Kategória: Kirakat, sajtóközlemény  |  Nincsenek hozzászólások

Micsoda szeptember!

2009. October 8. g.imre

Rendkívüli mértékben növekedett az Újmédia-divízió portfóliójába tartozó internetes és mobiloldalak látogatottsága az elmúlt időszakban. Néhány termékünk egyedi látogatói száma augusztusról szeptemberre három számjegyű növekedést produkált, de jócskán akad kétszámjegyű növekedésre is példa. A lendület októberben is tart.

Egyre jobban teljesítenek a Sanoma online brandjei, köszönhetően az oldalak önmagában is jó teljesítményének, a szerkesztőségek, a marketingesek, a technikai munkatársak, a lapigazgatók közös munkájának, valamint az egyes site-ok növekedésének a portfólió többi tagjára gyakorolt pozitív szinergiahatásnak (például a Startlap megújulásának köszönhetően az egyes oldalakra történő átkattintások növekedésének).

A Medián Webaudit mérőrendszere szerint például a Technet/PDAMánia technológiai brandek az augusztusban produkált közel 20 ezres napi átlagos egyedi látogatottságot nem hogy megduplázták, de még ezt is túlteljesítve, 106 százalékot növekedtek az ősz első hónapjára, amikor a napi átlagos egyedi látogatók száma már meghaladta a 41 ezret.

Három számjegyű növekedéssel kezdte a hónapot a Cosmo.hu is, amely átlagosan már több mint 49 ezer ember figyelmét keltette fel, szemben a megelőző hónap valamivel 24 ezer feletti hasonló adatával. Ha nem is három számjegyű, de ahhoz nagyon közeli, szintén káprázatos eredményt mondhatnak maguknak a mobiltelefonon olvasható site-jaink is: 96 százalékos növekedéssel az augusztusi átlag 9544 után már közel 19 ezer telefontulajdonos nyitotta meg valamelyik mobilra optimalizált Sanoma-oldalunkat szeptemberben. 75 százalékkal nőtt meg a WellnessCafe látogatottsága (az augusztusi 14 592-ról 25 594-re), míg 42 százalékkal (102 091-ről 144 483-ra) a StoryOnline női portálunké. Az őszi szezon kezdetén álláskereső portálunk népszerűsége is tovább nőtt, 28 százalékos növekedést felmutatva látogatóinak száma 45 980-ról 58 699-re. Százalékban ehhez nagyon közeli, 26 százalékos a HotDog ifjúsági portálunk látogatottságának (augusztus: 100 659, szeptember: 126 813) és a FigyelőNet hírportál (augusztus: 118 615, szeptember: 149 644) ugyancsak 26 százalékos növekedése is.

De a portfólióból kiemelendő még a Nők Lapja C@fe 23 százalékos (augusztus: 175 259, szeptember: 216 430), a Startapró 22 százalékos (augusztus: 13 955, szeptember: 17 059), a Vezess.hu autós oldalunk 14 százalékos (48 964 után 56 016), a Citromail levelezőrendszer 10 százalékos (augusztus: 336 367, szeptember: 369 639), valamint a Startlap 9 százalékos (augusztus: 1 006 119, szeptember: 1 098 702) növekedése is. A portfóliónkba tartozó Kirakat-Olcsóbbat közel megháromszorozta kattintásainak számát a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Az október is hasonló lendülettel kezdődött, néhány rekord a hónap elejéről:, Nők Lapja C@fe – 298 282, Cosmo – 85 350, WellnessCafe – 49 844, FigyelőNet 213 936 napi egyedi látogató.

Kategória: CitroMail, Cosmopolitan.hu, FN.hu, HotDog, Hírstart, Kirakat, Nők Lapja Cafe, Olcsobbat.hu, Profession.hu, Startapró, Startlap, StoryOnline, Technet, Vezess.hu, WellnessCafe, online média, Általános  |  Nincsenek hozzászólások

Ár-összehasonlító oldalt vásároltunk

2009. September 9. g.imre

A napokban 100 százalékos tulajdont szerzett az Olcsobbat.hu ár-összehasonlító oldalt működtető Selko Kft.-ben a Kirakat.hu portált is gondozó Sanoma Budapest. A megállapodás értelmében az Olcsobbat.hu megtartja saját nevét, arculatát, és minden jellemzőjét.

2009-09-10-olcsobbat_logoA 2005 óta működő Olcsobbat.hu az első boltértékelési rendszerrel felszerelt vásárlást segítő, ár-összehasonlító oldal Magyarországon. Célja, hogy a kínálatában szereplő (elsősorban műszaki, háztartási és szórakoztató-elektronikai termékek) közül a látogató könnyedén megtalálja a legolcsóbbat. A portál egyszerűen, átláthatóan működik, automatizált mechanizmusának köszönhetően pedig önmaga frissíti a kereskedő partnerei által forgalmazott termékek paramétereit, így mindig konzisztens adatokat olvashat a látogató.

Az Olcsobbat.hu havi elérése megközelíti a 350 ezret, 2009 májusában 348 ezer látogató (forrás Google Analytics, 2009. május) kereste fel az oldalt. A site 51 ezertermékadatlapjának nagy része tartós fogyasztási cikkeket takar: laptopokat, netbookokat, LCD televíziókat, háztartási gépeket, de mobiltelefonokat, számítógépes perifériákat és GPS eszközöket is nagy számban találnak az Olcsobbat.hu látogatói.

Célunk az e-kereskedelem bővítése
A Sanoma Budapest erős hazai és nemzetközi tapasztalattal, tőkeerős háttérrel és komoly értékesítési hálózattal rendelkezik, amelyek révén a tulajdonosok megnyugtató garanciát láttak az Olcsobbat.hu további fejlesztésére. Az akvizícióval a célunk egyértelműen az e-kereskedelem bővítése. Igen nagy potenciált látunk az internetes kereskedelemben, a piac bővülésében, az erőforrásainkat erre a területre fókuszáljuk. Az Olcsobbat.hu adatbázis-alapon működő ár-összehasonlító oldal pedig a versenytársai közül a legbiztosabb technikai alapokkal és a legnagyobb jövőbeni lehetőségekkel bír.

Kedvező szinergia a Kirakat.hu és az Olcsobbat.hu között
A Sanoma Budapest két különálló brandként kezeli a Kirakat.hu és az Olcsobbat.hu portálokat, megőrizve jellemzőiket, és továbbfejlesztve mindkettőt.

Igen erős márkaismertséget ért el a Kirakat.hu az elmúlt egy-két évben. A tudatos munkának köszönhetően mára a második legnépszerűbb ár-összehasonlító oldal Magyarországon, megbízható, folyamatosan ellenőrzött kereskedelmi partneri hálózattal. A Kirakat.hu oldalon széles a termékválaszték, egyedülálló a szolgáltatások sokfélesége és megjelenítése az oldalon, a látogatókat és a partnereket professzionális, személyes ügyfélszolgálat támogatja.

Az Olcsobbat.hu oldal a Kirakat.hu-hoz képest szűkebb termékválasztékot kínál, palettáján elsősorban műszaki, elektronikai termékeket kínál. Rugalmasan működik, igazi innovatív, start-up vállalkozás, amely kivételesen erős technológiai megoldásokkal rendelkezik. Reményeink szerint az Olcsobbat.hu és a Kirakat.hu további folyamatos fejlesztésével igen kedvező szinergiát tudunk elérni az ár-összehasonlító portálok piacán. Az akvizícióval a szegmensben meghatározó piaci súlyt képviselünk az elért közönség tekintetében.

Mekkora az e-kereskedelem piaca Magyarországon?
Hazai jellegzetessége egyelőre az e-kereskedelemnek, hogy a világhálót látogatók magas számához képest továbbra is alacsony a vásárlásaikat közvetlenül az interneten intézők aránya. Hazánkban 2009 első félévében 52 százalékos a felnőtt lakosság körében az internet-penetráció, vagyis több mint 3,9 millióan kapcsolódtak legalább havi rendszerességgel a világhálóra (forrás : NRC, 2009. augusztus). Közülük is egyelőre mindössze 16 százalék vásárol az interneten keresztül (forrás : GKInet, 2009. I. név)

Minden második netező vásárolni vagy rendelni szeretne a világhálón
Az e-kereskedelem szempontjából mindenképpen bíztató jel, hogy megnőtt azon internetezők tábora, akik tudatosan használják a világhálót vásárlási döntéseik során. Így például míg 2008-ban az internetre látogatók 53 százaléka igyekezett termékeket, szolgáltatásokat megismerni a világhálón levő cikkek, tesztek, leírások böngészésével, addig ez az arány 2009-ben megugrott 80 százalékra. 2008-ban az internetezők 39 százaléka kifejezetten azért böngészett, hogy lehetőséget találjon internetes vásárlásra vagy rendelésre, arányuk idén már elérte az 57 százalékot. Tavaly a netezők 59 százaléka azt a lehetőséget kereste, ahol a legolcsóbban vásárolhat, addig idén ugyanez már 64 százalékukról mondható el. (Forrás : Szonda Ipsos, Tudatos Vásárlói Index, 2009. szeptember- lásd a grafikonon).

A friss kutatásból azt látjuk egyértelműen, hogy nemcsak az arányok nőttek, hanem a gyakoriságok is, tehát azok, akik Interneten tájékozódnak, nem csupán többen vannak, de egyre gyakrabban teszik ezt.

Tájékozódás az interneten

(Tájékozódás az interneten – klikk a képre a nagyításhoz!)

95 milliárdos lehet az e-commerce idén
Mára tehát egyre mérhetőbb súllyal bír az e-kereskedelem Magyarországon: egy 2007-es GKI becslés szerint az online boltok forgalma 45 milliárd forint volt, ami a teljes kiskereskedelmi forgalomnak 0,5-1 százaléka. A forgalom 2008-ban 63 milliárd forint volt, míg 2009-re (becsült adat) kb. 95 milliárd forintra ugrik.

Forrás : GKInet, online áruházak forgalma 2001-2009

Magyarország tehát igen komoly fejlődés előtt áll, olyan tekintetben is, hogy elmarad a legtöbb közép-kelet európai ország, s elsősorban Csehország és Lengyelország aktivitásától, ahol azonban a hazaiéhoz hasonló az Internet-penetráció.

Kategória: Kirakat, Olcsobbat.hu  |  Nincsenek hozzászólások

Utazásban is segít a Kirakat

2009. February 28. istvan.racz

Új kategóriával bővült a Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portálunkon elérhető termékek és szolgáltatások köre. A site immmáron abban is segít, hogy a legjobb utakat és wellness szállodákat válasszuk. Az újdonságot most különleges nyereményjátékkal, sőt egy nyomtatott magazinnal is népszerűsítjük az Utazás Kiállítás 2009 rendezvényen.

A Kirakat.hu komplex megoldást szeretne nyújtani az utazni vágyóknak, a bikini beszerzésétől az utazó igényeinek legjobban megfelelő szálloda megtalálásáig. Fontos, hogy az ajánlatok – hasonlóan a Kirakat.hu többi kategóriájához – összehasonlíthatóak az oldalon, és számos további információ segíti a legjobb út vagy szállás megtalálását. A portálon egyébként február 26-án jelent meg az utazás kategória, ahol jelenleg belföldi utak és wellness szállodák kínálatából választhatunk, valamint már néhány külföldi út is megtalálható.

A Kirakat.hu ezekben a napokban az Utazás Kiállításon saját standdal is jelen van, ahol az érdeklődők megismerhetik az oldalt, valamint a rendezvényre időzítve megjelentetett Utazási Magazinból hasznos tippeket, ötleteket, tanácsokat kaphatnak a megfelelő naptej kiválasztásától a vízumköteles országokon keresztül, a készülődés során pipálható bőrönd check list-ig. Emellett az érdeklődők a Kirakat játékában is résztvehetnek, ahol értékes, utazáshoz kapcsolódó nyereményeket lehet nyerni.

A Kirakat.hu oldalt 2007-ben indította a Sanoma. Az első időszakban még jellemzően csak elektronikai eszközök voltak összevethetők, de a kategóriák száma az elmúlt időszakban jelentősen bővült. Ma már pénzügyi szolgáltatások, biztosítások, hitelek és például sporteszközök is elérhetők az egyébként december óta mobilon is működő oldalon.

Kategória: Kirakat  |  Nincsenek hozzászólások

Így készültünk Valentinra

2009. February 18. Webmaster

Minden évben különleges extrákkal készülnek az Újmédia-divízió szerkesztőségei február 14-ére, a szerelmesek napjára. Nem volt ez máshogy idén sem, nyereményjátékok, aktuális tartalmak és speciális szolgáltatások várták az oldalainkra érkezőket, akik számára még jópofa, ajándékozható kütyüket is összegyűjtött az egyik site-unk.

Azt, hogy például a Nők Lapja Cafe minden évben kitalál valami jópofát, már szinte megszokhattuk. Idén is bőségesen ellátta tippekkel az olvasókat Valentin napra a Szex-Szerelem rovat, ahogy egyébként a Cosmo.hu rovatai is időszerű témákkal jelentkeztek. A látogatók mindkét site-ról számtalan ötletet kaphattak, hogyan tegyék meséssé a szerelmesek napját, így például hol tudják a legromantikusabban eltölteni az időt kedvesükkel, de a szerkesztőségek csokorba szedtek első hallásra esetleg egészen extrémnek tűnő lehetőségeket is. Emellett az oldalaink a szingli látogatók számára is tartogattak érdekességeket, hiszen a számukra szervezett programokra is felhívták a figyelmet, hogy ne egyedül, önsajnálkozással töltsék el ezt a napot. A Cosmo-lányok többek között olvashattak az internetes flörtölésről, és arról is, hogyan lehet az esetleg éppen téli álmot alvó kapcsolatokat egy kicsit felrázni, például valamilyen ajándékkal, amely beindítja a párunkat. Nem maradtak el a szépségtanácsok sem, hogy a site olvasói garantáltan elkápráztassák szerelmüket, és persze volt gasztronómiai és zenei tipp is, hogy az ünneplésnek ily módon is megadják a módját a párok. A könyvmolyoknak szerelmes köteteket ajánlottak az oldalak. Azok pedig, akik hisznek a horoszkópokban, arról is olvashattak, hogy Valentin napon mi vár az egyes csillagjegyek szülötteire.
Az időszerű témák mellett nyereményjátékok is futottak az említett oldalakon. Az NLCafe használói arcképeslapokat küldhettek kedveseiknek, és ezzel automatikusan beneveztek egy nyereményjátékra. Ehhez mindössze választani kellett a romantikus sablonképek közül, amelyeket azután a szerelmünkről vagy magunkról készített fotóval lehetett egyedivé tenni. A felhasználók értékes nyereményekhez juthattak, kétszemélyes párizsi utazást és romantikus szállodai hétvégéket, éttermi vacsorákat, valamint egyedi NLCafe bögréket, kávékülönlegességeket és egyedi borcsomagokat sorsoltunk ki közöttük. A Cosmo.hu két héten át tartó, február 14-én zárult nyereményjátékában pedig a honlapon regisztrálók között fehérnemű-utalványt sorsoltunk ki.

Egyébként nem maradt ki a Valentin napból bulvárportálunk és a nemrég megújult technológiai portálunk sem: a StoryOnline-on a látogatók vicces képeslapokat küldhettek, a TechNet pedig spéci kütyüket gyűjtött össze, amelyeket akár virág mellé is adhattunk kedvesünknek. Az összeállítás készítői a nőkre és férfiakra is gondoltak, így például érintőképernyős és órába épített mobilok, PDA-k, nőknek szánt rózsaszínű és férfias külsejű, nagy tudású navigációs eszközök, MP5 lejátszók, csajos netbookok és mobiltelefon-kiegészítők is szerepeltek a cikkben. A kiszemelt darabokat egyébként a Technet webshopjában akár meg is lehetett rendelni.

Természetesen Valentin napi összeállítással a Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portálunk látogatói is találkozhattak, akik az online boltok kínálatát egyszerűen összevethették, és így meggyőződhettek arról, hogy a kiszemelt termék a legideálisabb választás, valamint részt vehettek egy nyereményjátékban, amelynek keretében megszavazhatták a Valentin nap legizgalmasabb ajándékát, amely egyébként egy női parfüm lett.

Végül, de nem utolsósorban: nagyon cool ötlettel rukkolt ki Valentinra ifjúsági portálunk, a HotDog is. A HotDog szerelmes doggerei szerelmüknek szóló vallomást helyezhettek el a Szerelem mezején! Azok, akik a virtuális mezőn virágot vagy állatkát, illetve szívhez szóló üzenetet hagytak párjuknak, egyúttal szuper HotDog-os nyereményeket zsebelhettek be.

Kategória: Cosmopolitan.hu, HotDog, Kirakat, Nők Lapja Cafe, StoryOnline, Szolgáltatás, Technet  |  Nincsenek hozzászólások

Kirakat-kutatás: Többen, de kevesebbet költöttünk

2009. January 22. Webmaster

A gazdasági válság ellenére és tavalyhoz viszonyítva is jelentősen megnőtt a karácsonyi vásárlási kedv, ugyanakkor idén csökkent a költési és a hitelfelvételi hajlandóság – állapítja meg a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos karácsonyi vásárlási szokásokat vizsgáló januári kutatása.

A felmérés szerint csökkent a kereskedői visszaélések száma, szinte mindannyian elégedettek voltunk a fa alá kerülő meglepetésekkel, a négy legnépszerűbb karácsonyi ajándék csak sorrendjében változott, a bútor és a lakberendezési cikkek pedig bekerültek a TOP 10-be. Az internetezők többen és többet költöttek karácsonykor, és elégedettebbek voltak a kapott ajándékokkal, mint az internetet nem használók.

Jelentősen nőtt a vásárlási kedv, de csökkent a költési hajlandóság és a hitelfelvétel

A karácsony után elvégzett kutatás egyik legmeglepőbb eredménye, hogy nemcsak a decemberben felmért tervezett vásárláshoz (75 százalék) képest, de az elmúlt évhez viszonyítva is nőtt a felnőtt magyar lakosság vásárlási kedve: a kutatásban részvevők 92 százaléka vásárolt valakinek ajándékot 2008 karácsonyára, míg tavaly ugyanez az arány 76 százalék volt. „A gazdasági válság hatása érezhető ezen a változáson, talán szerettünk volna még utoljára valamit venni szeretteinknek, hátha később szűkebb lehetőségek lesznek rá” – állapítja meg Birkás Dávid, a Kirakat.hu főszerkesztője.

Ezzel párhuzamosan a lakosság költési kedve ugyanakkor csökkent: a vásárlók kétharmada (67 százalék, tavaly: 58 százalék) keresett ajándékot legfeljebb 30 ezer forintért, az ennél az összegnél többet költők aránya 39-ről 32 százalékra redukálódott a tavaly mért adatokhoz képest.

Míg az ünnepek előtt a karácsonyi ajándékozók 3 százaléka tervezte hitelből megoldani vásárlásait, addig a januári kutatás eredményei szerint kevesebb, mint 1 százalék vásárolt ajándékot áruhitelre/részletfizetésre, illetve hitelkártyára, személyi kölcsönt pedig senki nem vett igénybe.

Idén megtanultunk örülni az ajándékoknak

A Szonda és a Kirakat.hu kutatásának idei eredményei – hasonlóan a tavalyihoz – azt mutatják, hogy a lakosság tizede, tehát minden 10. ember nem kap senkitől sem ajándékot karácsonyra. Ugyanakkor a felmérés szerint az ajándékozók szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kaptak a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban (98 százalék), ami jelentős növekedésnek számít az előző évi 78 százalékhoz viszonyítva.

Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban is csupán a megajándékozottak 3 százaléka vitte vissza az üzletbe az ajándékot. Az elégedetlenkedők többségének vagy nem tetszett az ajándék, vagy az ajándék nem működött (pl. nem lehetett beindítani), illetve minőségében hibás volt (pl. elszakadt, szétvált, stb.).

A bútor és a lakberendezési cikk bekerült a TOP 10-be

A felnőtt magyar lakosság ajándékozási toplistáját még mindig a ruházati cikkek, gyermekjátékok, kozmetikumok és könyvek vezetik, ami csupán sorrendjében jelent változást az előző évi adatokhoz képest, mivel akkor a gyermekjáték foglalta el a negyedik pozíciót. Váratlan fordulat azonban, hogy a – listán eddig nem szereplő – bútor és lakberendezési cikkek bekerültek a TOP10-be, hatodik helyre, kiszorítva ezzel a tavalyi listán utolsóként szereplő sportfelszerelési tárgyakat.

A nők ruházati cikket és gyermekjátékot, az idősebbek lakberendezési cikket vásároltak

További érdekes eredményeket mutatott a felmérés az ajándékozókat vizsgálva. Majdnem mindegyik fogyasztási cikket az internetezők jóval nagyobb aránya vásárolta meg, mint az internetet nem használóké, míg a lakberendezési cikkek és a gyermekjátékok sokkal népszerűbbek voltak a nem internetezők körében.

A ruházati cikk vásárlása elsősorban a nőkre, a fiatalokra, a középiskolai érettségivel rendelkezőkre volt jellemző idén karácsonykor, hasonlóan a gyermekjátékot vásárlókhoz, mely esetben is az átlag felett reprezentáltak a nők, a 30-39 évesek, a szakmunkásképzőt végzettek, valamint a községben élők.

A fiatalok, a középiskolai érettségivel rendelkezők, a megyeszékhelyen élők, a magas társadalmi státuszúak közt az átlagosnál nagyobb arányt képviseltek azok, akik kozmetikumot ajándékoztak. Míg a könyvvásárlás inkább a 30-39 évesek, a diplomások, a Budapesten élők, a magas társadalmi státuszúak körében fordult elő.

Karórát, ékszert az átlagosnál nagyobb arányban vettek a magasan kvalifikáltak, a nagyobb városokban élők, a magas társadalmi státuszúak, míg lakberendezési cikket az idősek, a Budapesten élők, illetve a kevésbé jó társadalmi státuszúak választottak. A fehérnemű leginkább a városokban élők körében volt népszerű.

A netezők többet költöttek és elégedettebbek

A tendenciák azt mutatják, hogy az internetezők körében kilenc százalékponttal magasabb azok aránya (97 százalék), akik vásároltak valamelyik családtagnak, rokonnak vagy barátnak karácsonyi ajándékot, és jellemzően nagyobb összeget költöttek ajándékokra, mint az internetet nem használók (88 százalék). Ugyanakkor a felmérés egyik érdekessége, hogy az internet-használók elégedettebbek is voltak a kapott ajándékokkal, mint a másik szegmens tagjai.

A karácsonyra Interneten keresztül is vásárlók túlnyomó többsége kedvezően vélekedik az online vásárlással kapcsolatban. Pozitívumként legtöbbször azt emelik ki, hogy ez a vásárlásnak egy gyors és kényelmes módja, illetve a weben keresztül olyan termékekhez is hozzájuthatnak, melyeket hagyományos üzletben nem kapnak meg.

Kategória: Kirakat, sajtóközlemény  |  Nincsenek hozzászólások

Új munkatársak az Újmédia-divízióban

2009. January 14. g.imre

Az év elején két új vezetőt nevezett ki a Sanoma Budapest Újmédia-divíziója. Januártól Szemők Árpád irányítja a digitális produkciós osztályt, Szigetvári József pedig internetes lapigazgatóként csatlakozott a médiavállalathoz.

Szigetvári József lapigazgatóként január 1-jén állt munkába, és kezdetben a Kirakat.hu és a Hotdog.hu felügyeletét látja el, később azonban várhatóan bővülni fog a portfóliója. Szigetvári József kinevezését megelőzően szintén lapigazgató volt, az IDG Hungary Kft. számítástechnikai lapkiadónál. Nevéhez fűződik a GameStar, a PC World valamint a Comuterworld lapok megújítása. Közreműködött az IDG rendezvény-üzletágának, valamint online csapatának felépítésében is. Szigetvári 2003-ban elnyerte az “Év fiatal informatikai menedzsere” díjat. Tanulmányait a gödöllői Szent István Egyetemen végezte, itt szerzett agrárközgazdász oklevelet 2001-ben.

Szemők Árpád kinevezését megelőzően a Malév Zrt. informatikai igazgatója volt, előtte e-business vezetőként megszervezte az online értékesítést, az e-ticket és e-számla bevezetését. Korábban az Axelero Tiszanet Rt. marketing igazgatójaként dolgozott, 1998 és 2000 között pedig az iNteRNeTTo és az Index.hu szerkesztőjeként tevékenykedett. A szakember a szegedi JATE-n szerzett matematikus egyetemi diplomát, majd tanársegéd lett. A Sanoma Budapestnél a digitális produkciós osztályt január 12-től (azaz e hét hétfőtől) irányítja.

A két vezető érkezésével befejeződött az Újmédia-divízió strukturális átalakítása, amely szerint külön lapigazgatók felügyelik a szolgáltatás-fejlesztést, az e-commerce jellegű szolgáltatásokat, a mobilmédia-üzletágat, valamint a tartalmi site-okat.

Kategória: HotDog, Kirakat, Általános  |  Nincsenek hozzászólások

Előző bejegyzések