Egy magyar iPhone alkalmazás nemzetközi sikere

2010. July 19. Webmaster

A Sanoma Budapest által fejlesztett Sport24 – Foci VB iPhone alkalmazás igazi siker lett az App Store-ban: több napon át vezette a top 25 listát, és olyan szoftvereket előzött meg mint a Grand Theft Auto, vagy a Free Sex Positions. Részletes összefoglaló, esettanulmány az egyszerre 7 nyelven elkészült iPhone-alkalmazásunkról kizárólag itt, az Újmédia Blogban, ahol azt is megtudhatjátok, hogy a holland felhasználók még fizetni is készek voltak az alkalmazásért.

1

Mivel a labdarúgás talán a legnézettebb sportág a világon, a cél egy iPhone-ra specializált alkalmazás kifejlesztése volt a labdarúgás kedvelőinek, akik folyamatosan informálódni szeretnének, de nem jutnak tv elé.

A magyar Sport24 – Foci VB alkalmazás kimondottan nemzetközi piacra készült, a magyarral együtt összesen 7 nyelven (német, holland, finn, cseh, román, angol, magyar). Az alkalmazás fejlesztése közel két és fél hónapot vett igénybe.

A alkalmazás a vb kezdete előtt elérhető volt az Apple alkalmazás üzletében, a drukkerek így már a mérkőzések kezdete előtt böngészhették a világbajnoksággal kapcsolatos lexikális adatokat (vb történelem, információk játékosokról, csapatokról, résztvevő országokról, a vb helyszínéről, de még a vb speciális labdájáról is részletes bemutató készült).

2

Az alkalmazás a vb június 11-i kezdete után vált különösen aktívvá, mivel nem csak a hírek frissültek folyamatosan, de minden meccset, minden országban percről-percre lehetett követni szöveges élő közvetítéssel. Ez különösen akkor volt fontos, amikor egy időben 2 meccset játszottak. A felhasználók a tv előtt ülve követték az egyik meccset, a párhuzamos mérkőzés történéseit pedig valós időben látták az iPhone képernyőjén. A percre pontos közvetítés az FN.hu szakújságírói biztosították minden ország számára.

Az alkalmazás újdonsága volt, hogy minden mérkőzéshez be lehetett állítani figyelmeztető és eredményértesítő üzeneteket, amelyek ezek után az iPhone-ok képernyőjén felugró értesítő üzenetekben tájékoztatták a felhasználókat a mérkőzések kezdési időpontjáról és a mérkőzések végeredményéről. Az értesítők természetesen akkor is megjelentek a felhasználók számára, amikor az alkalmazás nem volt elindítva a készülékükön.

A mai kommunikációs trendekhez igazodva az összes friss információ megosztható volt a népszerű közösségi portálokon és hálózatokon is.

A labdarúgó vb- kapcsán igazi alkalmazás dömping volt az Apple iPhone alkalmazás áruházban. Összességében százas nagyságrendben versengtek az alkalmazások a telefontulajdonosok figyelméért. Örömünkre a Mobilmédia üzletágunk által fejlesztett Sport 24 Foci VB alkalmazás a világversenyre készített applikációk között a legnépszerűbb magyar alkalmazás lett az App Store-ban. A letöltések számát összesítő TOP 25-ös alkalmazás ranglistáját több napon át vezette az alkalmazás, és a vb teljes ideje alatt folyamatosan az első 3 hely egyikén volt megtalálható.

4

A futball-rajongók elismerését jól mutatja az a tény is, hogy a letöltési toplistákban olyan népszerű alkalmazásokat utasított a háta mögé mint a Grand Theft Auto vagy a Free Sex Positions. Az iPhone tulajdonos férfiak számára úgy tűnik a játékoknál és a szex pozitúráknál is fontosabb a foci!

A hollandok még fizettek is érte!

Bár mi magyarok a futballban nem vagyunk nagyhatalom (egyelőre), az iPhone alkalmazások terén a nemzetközi liga élvonalába kerültünk a Foci VB programmal. Az alkalmazás nem csak itthon vezette a sikerlistákat, de a holland, finn és cseh toplisták első helyét is megszerezte. Ez azért is különös eredmény, mert a holland verzió 1,6 EUR ellenében volt elérhető, azonban a drukkerek ezt is szívesen kifizették érte.

Szakértők szerint a siker a gazdag tartalomnak és egyedi megjelenítésének volt köszönhető; eltért a többi alkalmazástól, hiszen az eredmények közlésén kívül egy komplex háttéradatbázist adott, az élő közvetítések segítségével pedig egy valódi real-time adatszolgáltatást biztosított. Az élő közvetítéseket valamint a folyamatos tartalmat az FN.hu sportújságírói biztosították.

A foci VB fejlesztés sikeressége bebizonyította, hogy a televízióban és az interneten is nagy érdeklődésre számottevő, világméretű sportesemények népszerű tartalommá tudnak válni az alkalmazás áruházakban is, abszolút helyük van a mobilkészülékeken is.

A mobil alkalmazások a hirdetők számára is vonzó környezetet jelentenek. A Sanoma Budapest Zrt. iPhone Sport24 – Foci VB magyar nyelvű alkalmazásban való szponzorációs megjelenésért két cég versengett, egy üdítőital és egy sör márka. Végül a Carnation ügyfele, a Coca-Cola vásárolta meg az exkluzív megjelenés jogát.

5

Az alkalmazásról a számok szintjén:

  • 6 hét alatt összesen 45 ezer iPhone-ra telepítették, 7 országban (ebből Magyarországon 12 ezer letöltés)
  • 30 ezer update letöltés (több mint 65 százalék!) ebből itthon 11.600 – vagyis a magyarok kifejezetten aktívak voltak, szinte mindegyikük (98,2 százalékuk) frissítette az alkalmazást (lásd 1. számú táblázat)
  • A meccskezdetekről összesen 347. 246 darab értesítőt küldtünk ki, az eredményekről pedig összesen 561.448-et. Ebből magyarországi vonatkozású adat 114.809 meccskezdés/177.864 eredmény. (lásd 2. és 3. számú táblázat)
  • Összesen csaknem 1 millió meccsekhez kapcsolódó értesítést kaptak a felhasználók, 6 hét alatt 1 millió kontaktus 45 ezer darab iPhone készüléken 7 országban
  • Egyedi látogatószámok: 7 országból összesen naponta átlagosan 12-13 ezer látogató használta az alkalmazást, ebből 25 százalék Magyarországról érkezett.
  • A legmagasabb napi egyedi látogatások azokon a napokon voltak, amikor egyszerre 4 mérkőzést játszottak. Ezek a csúcsok csaknem 20 ezer egyedi látogatót jelentettek.
  • A naponta visszatérő 12-13 ezer iPhone tulajdonos 22.577 látogatást generált átlagosan naponta.
  • Magyarországon naponta legalább 6 ezer ember vette elő az iPhone-ját a Foci VB alkalmazás miatt
  • A felhasználók naponta átlagosan 1,5 alkalommal használták az alkalmazást, egy látogatás alkalmával átlagban 3,4 oldalletöltéssel és 3,5 perces átlagos használattal. Érdemes megfigyelni a weboldalakon eltöltött időhöz képest a mobilalkalmazás használatában való elmélyülést. A felhasználó bevonása mélyebb, a figyelem fókuszáltabb és tovább is marad meg, mint egy normál PC-n megjelenített weboldal esetében.
  • A használatban a két szélsőséget a románok és a hollandok jelentették; míg a románok átlag 2 naponta-, addig a hollandok egy napon belül akár többször is elővették az iPhone-t és elindították a Foci VB alkalmazást.
    Míg a románok nem egészen 3 percig használták, a hollandok több mint 4 percet töltöttek a böngészéssel. A románok ugyanakkor kiemelkedő oldalletöltést generáltak, átlagosan több mint 4 oldal/látogatást!
  • Magyarország minden tekintetben az átlag szerint teljesített (1,5 látogatás/nap, majdnem 3,2 oldalletöltés és 3,3 perces használat.)
  • Az alkalmazás használatában a 3 legfrekventáltabb nap június 23., 24. és 27. volt
    (lásd 4. számú táblázat), ami az ezen a napokon megrendezett izgalmas meccs párosításokkal kapcsolatos magas szurkoló érdeklődéssel magyarázható. (Ahogy valamely esélyes nemzet csapata, vagy a felhasználó által favorizált csapat kiesett, feltehetően már nem olyan aktívan követte figyelemmel az eseményt.)
  • Az alkalmazás kiemelkedően sok pozitív visszajelzést generált. 7 országból 178 felhasználó üzent a készítőknek.

Felhasználói visszajelzések (forrás: Apple iTunes):

HOLLANDIA:
by Oranjewintwk on 12-Jun-2010 1.0 – Hollandia
„Heel veel mogelijkheden en werkt super!” – rengeteg opciója van és kiválóan működik!

by DerekPitral on 12-Jun-2010 1.0 – Hollandia
„Gewoon de beste die er is!!! Heb meerdere getest… Deze is op de minuut up to date!! „
Egyszerűen a legjobb alkalmazás! Sokszor tesztelt. Ráadásul egy perc letölteni!

by AdriaanB on 09-Jun-2010 1.0 – Hollandia
„De beste WK apptot nu toe!” – A legjobb VB alkalmazás eddig!

USA & UK:
by balsamic8 on Jul 12, 2010 1.2  USA
„another great program” – egy újabb remek program
by Misunga on 24-Jun-2010 1.2 – Nagy Britannia

„Excellent application!”– kitűnő alkalmazás

by ezacik on 11-Jun-2010 1.0- Nagy Britannia
„it’s very nice and free whit live update. :{) 5 stars” – Nagyon mutatós, ingyenes folyamatos frissüléssel! 5 csillagos:{).

CSEHORSZÁG
by PetrS on 14-Jun-2010 1.0 – Csehország
„Takhle má vypadat dokonalá aplikace. Funkčnost, vzhled, ovládání na špičce. 5 hvězd je zatraceně málo.” – tökéletes alkalmazás. Funkcionalitásból megjelenítésből és frissítésből is sok! Abszolút 5 csillagos.

by Petrson on 12-Jun-2010 1.0  - Csehország
„Velice doporučuji. Přehledné a pěkně udělané.” – Igazán ajánlom mindenkinek! Egyszerű és tökéletes.

NÉMETORSZÁG
by Norbert Müller on 27.06.2010 1.2 – Németország
„High-quality, easy to use application!” – kiváló minőségű, könnyen használható alkalmazás!


ROMÁNIA

by Zoltan_orv on 27-May-2010 1.0

„I’ve always liked the app Sanoma boards and I hope there will be much much more. I very much look forward to. Congrats!” – Mindig is szerettem a Sanoma fejlesztette alkalmazásokat, és remélem, egyre többet és többet csinálnak! Már előre kíváncsi vagyok. Gratula!

MAGYARORSZÁG

by OregTom on 11-Jun-2010 1.1

„Remekül elkészített alkalmazás. Ajánlom a foci VB kedvelőinek és laikusoknak is!”


by tob!as on 01-Jun-2010 1.0

„Minden benne van a VB hez, ráadásul egyéb infókat is tartalmaz! Felejtsd el az újságokat! Ez már a jövõ ;)


by alexander torghelle on 28-May-2010 1.0

„ritkán teszem, de most megemelem a kalapomat!”


by Xanthor10 on 30-May-2010 1.0

„A megszokott Sanoma minőség, fantasztikusan jó, igényes kialakítás rengeteg információval.”


by Popacsku on 29-Jun-2010 1.2

„Nagyon rendben van, az eredmények elég gyorsan frissülnek. Jár az 5 pont.”


by szifon fan on 27-May-2010 1.0

„Igenyes kidolgozasu, komplex program! Gratula!”


by laciapa on 27-May-2010 1.0

„Gazdag tartalom, kiváló kezelhetőség.”


by Majomfej on 29-May-2010 1.0

„Ez igen! Maximális tisztelet!”


by aki SZIMPATIKUS on 10-Jun-2010 1.1

„Nagyon jó app, a fejlesztőknek meg hajrá :)

TÁBLÁZATOK:

1. számú táblázat, letöltések Magyarország

tablazat1

2. számú táblázat, kiküldött mérkőzéskezdés és eredményértesítők 7 ország

tablazat2

3. számú táblázat, kiküldött mérkőzéskezdés és eredmény értesítők Mo.

tablazat3

4. számú táblázat, napi használati csúcsok és mérkőzések az adott napon

TOP3 days with most visitors (largest daily visitor numbers)
Rank Visitors Date

Matches

1 19k

2010.06.23

Slovenia England

2010.06.23

USA Algeria

2010.06.23

Ghana Germany

2010.06.23

Australia Serbia
2 18,5k

2010.06.24

Slovakia Italy

2010.06.24

Paraguay New Zealand

2010.06.24

Denmark Japan

2010.06.24

Cameroon Netherlands
3 18,3k

2010.06.27

Germany England

2010.06.27

Argentina Mexico

Kategória: FN.hu, mobil  |  Nincsenek hozzászólások

Hírek gyorsan, tömören az iPhone-on is

2010. July 16. Webmaster

iPhone-ra optimalizált alkalmazással rukkolt elő a Hir24.hu. A „hírapp” az eddigiektől eltérően nem webes felületű hírböngésző – az Apple okostelefonjának képességeit használja ki. Az alkalmazás már az ötödik iPhone fejlesztése a mobilmédia-üzletágunknak.

hir24_app_iphone

Új applikáció került az App Store virtuális polcaira: a hir24.hu pörgős hírcsatorna alkalmazása mindent tud, amit egy híralkalmazásnak tudnia kell. A klasszikus webes megjelenítéstől eltérően már figyelembe veszi az iPhone felhasználási lehetőségeit, így lapozható hír-tartalommal rendelkezik. Egyedi megoldás a kártya nézet, amellyel minden hír egy-egy kártyalapon jelenik meg. A nap gyorshírei így egyszerűen átpörgethetőek, áttekinthetőek. A főoldalon a legfrissebb hírek találhatóak vegyes témakörben, de természetesen az egész alkalmazás testre szabható, a rovatokból minden felhasználó saját érdeklődésének megfelelő hírcsokrot olvashat.

Az app a napi híreken kívül extra tartalmakkal is rendelkezik, például időjárás, a tv-műsor, vagy az árfolyamfigyelő.

Különlegessége az értesítő funkció: a felhasználó egy általa megadott témakörben az összes cikkről azonnal, a nyitóképernyőn felugró üzenetben értesülhet. Bármelyik szóra kérhetünk értesítést, ezzel egyfajta szabadszavas keresésre képes az alkalmazás.

A Hir24 alkalmazás ingyen letölthető a mobilstart.hu weboldalról, és természetesen az iTunes alkalmazás üzletből.

A Sanoma Budapest újmédia-divízióján belül működő mobilmédia-üzletág mostanáig öt iPhone-, kilenc Nokia és három andoridra fejlesztett alkalmazást fejlesztett ki. Emellett elsőként hozott létre mobilkészülékekre optimalizált internetes oldalakat, és mára kilenc ilyet is működtet (köztük a Startlap, FN.hu, Nők Lapja Cafe, kirakat.hu, mozi24, tv24 és StoryOnline).

Kategória: Szolgáltatás, Technológia, hir24.hu, mobil  |  Nincsenek hozzászólások

500+ focista a zsebedben?

2010. June 16. Webmaster

A Sanoma Budapest a Carnationnel és a Coca-Cola-val együttműködve új iPhone alkalmazást fejlesztett ki a foci VB-re.

nyitolap

Focikedvelőknek szóló iPhone alkalmazást jelentetett meg a dél-afrikai futball világbajnokságra a Sanoma Budapest Zrt. Az újdonság elsősorban azoknak szól, akik szeretnék folyamatosan nyomon követni a foci világ legnagyobb ünnepének történéseit, és élményeiket szeretnék a lehető leggyorsabban megosztani barátaikkal. Az iPhone és iPod Touch készülékekre, az Apple online alkalmazás áruházából ingyenesen letölthető alkalmazással szinte minden megtudható az idei és a korábban rendezett világbajnokságokról.

Az alkalmazás menüjében végiglépkedve a következő tartalmakkal találkozhatnak a foci fanok:

• Mérkőzések: ebben a rovatban láthatóak a mérkőzésekkel kapcsolatos információk, meccshelyszínek, eredmények, és itt lehet nyomon követni a Sport24 élő szöveges mérkőzésközvetítéseit. Az alkalmazásban minden VB-meccset lehet majd élőben követni.

merkozesek

• Hírek: folyamatos hírszolgáltatás a világbajnokság eseményeiről, kommentárok, pletykák, értékelések.

hirek

• Értesítések: itt lehet beállítani, hogy az alkalmazás értesítő üzeneteket küldjön a meccsekről, azok kezdési időpontjairól és eredményeiről. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy akkor is friss információt szolgáltasson az alkalmazás, ha az éppen nincs elindítva a készüléken.

• Menetrend: a világbajnokság részletes programja, a csoportok állásainak megjelenítésével, a döntő összecsapások párosításai klasszikus faszerkezetes megjelenítéssel ábrázolva jelennek meg.

menetrend

• Csapatok: a 32 VB résztvevő válogatott és játékosaik bemutatása, a döntő résztvevőinek útja Dél-Afrikáig.

csapat

• Történelem: a korábbi világbajnokságok böngészhető adatbázisa, szöveges összefoglalóval és különleges lexikális adatokkal.

• Játékosok: a VB több mint félezer játékosának fényképes bemutatása

• Labda: érdekes rövid információk a világbajnokságok speciális focilabdáiról

labda

A Sport24 foci VB alkalmazással a mérkőzések eredményeit, a csapatok és játékosok információit is egy kattintással meg lehet osztani a legnagyobb közösségi oldalakon, így az alkalmazást használók valódi közösségi élményként tudják végigizgulni a világbajnokság mérkőzéseit.

A Carnation, a Coca-Cola interaktív kommunikációs ügynöksége elkötelezett híve az interneten túli digitális megoldásoknak, így a mobil marketingnek is, régóta együttműködik a Sanoma Budapest Újmédia-divíziójával ezen a téren. Az ügynökség széleskörű tapasztalata szerint azok az elhelyezések a leghatékonyabbak, ahol a márkamegjelenés a hasznos tartalmakkal egységet alkot, ezért választotta a Carnation vezető tervezője a Sanoma FociVB alkalmazását a Coca-Cola világbajnoksághoz kapcsolódó megjelenések egyik központi elemének.

A Coca-Cola számára szerencsés egybeesés az alkalmazás megszületése, hiszen a cég neve nem csak a labdarúgó-világbajnoksággal fonódott össze az elmúlt évtizedekben (1978 óta hivatalos főszponzora a FIFA-nak), hanem arról is ismert, hogy folyamatosan keresi és támogatja az innovatív és rendhagyó média megoldásokat.

Továbbá a célcsoport releváns márkakommunikáció szempontjából kiemelten fontos, hogy az immár több mint százezer, és egyre növekvő számú magyarországi iPhone-tulajdonos többnyire a fiatal véleményvezéreket tömöríti. Világtendencia, hogy a mobil média az okostelefonok rohamos terjedésével egyre nagyobb teret nyer a médiafogyasztásban – ezt mi sem mutatja jobban, hogy globálisan már ma, 2010-ben több okostelefonnal (1,8 milliárd) rendelkeznek a fogyasztók, mint akár televízió-készülékkel (1,5 milliárd db), vagy internetképes számítógéppel (1,4 milliárd). A Coca-Cola éppen ezért várhatóan egyre több hasonlóan innovatív megoldást karol fel a jövőben.

A Sport24 FociVB alkalmazás letölthető innen:

http://itunes.apple.com/hu/app/focivb/id372766618?mt=8

Kategória: Szolgáltatás, Technológia, mobil  |  Nincsenek hozzászólások

Vezess.hu Forma-1 alkalmazás a Nokia X6-on

2010. May 26. t.szepvolgyi

Egyedi kivitelben jelenik meg Magyarországon a Nokia multimédiás csúcskészüléke, az X6. A készülék vásárlói a telefonnal együtt a Vezess.hu Forma-1 programját is megkapják.

_UJLOGO_01_nokiawidget_f1_fooldalAz exkluzív tartalommal ellátott mobil május folyamán kerül az üzletekbe és csak a T-Mobile üzleteiben lesz kapható. A Nokia X6, a finn gyártó soron következő multimédiás zászlóshajója. A készülék az első, amely meggyőző technikai paraméterei mellett további különlegességgel is rendelkezik. Hiszen a Vezess.hu Forma-1 program az első magyar nyelvű alkalmazás, amit előre telepítve adnak egy mobilkészülékkel, így a felhasználó rögtön a készülék kicsomagolása után, letöltés és telepítés nélkül azonnal el is kezdheti a használatát.

Az alkalmazás méltán lehet az autósportok szerelmeseinek kedvence. A Vezess.hu F1-es alkalmazása ugyanis lehetővé teszi, hogy az X6-os készülék tulajdonosai mindig képben legyenek a Száguldó Cirkusszal kapcsolatban. A szoftver az F1 friss, akár a készülék nyitóképernyőjén is megjeleníthető, gyorsan áttekinthető hírei mellett részletes lekérdezést tesz lehetővé a csapatokkal, a pilótákkal kapcsolatban. A telefon használói ezenkívül megnézhetik a világbajnoki pontverseny állását, a pályák kialakítását, azok technikai paramétereit és természetesen a versenynaptárt.

Az X6 főbb képességei

Végül essék néhány szó az X6 egyéb technikai paramétereiről is! A multimédiás telefon egyik legfontosabb technikai tulajdonsága, hogy széles, 3,2 hüvelykes, 360×640 képpontos kapacitív érintőképernyővel rendelkezik, amelynek kialakítása a színvonalas szórakoztatást szolgálja. 32 GB belső, tovább bővíthető memóriával és 5 megapixeles autofókuszos nokia x6kamerával, valamint sztereó hangszóróval rendelkezik, emellett természetesen támogatja a szélessávú HSPA átvitelt, műholdas helymeghatározóval (GPS) is rendelkezik, így akár navigációra is használható, valamint vezeték nélküli interneten (WiFi) keresztül is képes csatlakozni a közelben lévő hot-spotokhoz. A Nokia X6-ot sztereó Bluetooth modullal, FM rádióval, sőt még egy 3,5 milliméteres fülhallgató- és tévékimenettel is ellátták. Emellett egy éven át a korlátlan zeneletöltést biztosító Comes with Music szolgáltatás is rendelkezésre áll.

A készülékre előretelepített Vezess.hu F1-es alkalmazást a népszerű Hír24, TV24, Mozi24, FigyelőNet, StoryOnline és a Technet mobilalkalmazásokat is lefejlesztő Sanoma Budapest mobilmédia üzletága készítette.

Kategória: Szolgáltatás, Technológia, Vezess.hu, mobil  |  Nincsenek hozzászólások

Indul a Sanoma Mobil Laboratórium

2010. May 25. t.szepvolgyi

Nagy bejelentéssel szolgálhatunk az Újmédia Blog olvasói számára. Budapesti központtal tudásközpontot hozunk létre, ahol nem csak a magyarországi mobil alkalmazásfejlesztéseket fogjuk elvégezni, hanem a többi Sanoma országot is ki fogjuk szolgálni, így többek között Oroszországot, Hollandiát és Finnországot is.

Anyavállalatunk, a Sanoma Magazines számára a mobil egyre fontosabb médium. A mobilböngészés mellett egyre inkább terjed az alkalmazás alapú használat. Itt a Sanoma Budapestnél eddig 4 alkalmazást indítottunk útjára, melyek mind nagyon sikeresek, így a Sanoma Magazines-en belül felmerült az, hogy budapesti központtal egy tudásközpontot, egy Mobil Alkalmazásfejlesztési Központot hozzunk létre. Ez a központ, melynek vezetésére felkértek, nem csak a magyarországi alkalmazásfejlesztéseket fogja elvégezni, hanem a többi Sanoma országot is ki fogja szolgálni, így többek között Oroszországot, Hollandiát és Finnországot is.

A Sanoma Budapest platformfüggetlenségre törekszik, vagyis nem vagyunk válogatósak a készülékek tekintetében, ami azt jelenti, hogy minden országban olyan eszközre kell alkalmazást kibocsátunk, amely már kellő elterjedtséggel rendelkezik. Ilyen készülék az iPhone és a Nokia, amelynek globális piaci részesedése még mindig meghatározó, de ilyen az Android-platform és persze a Samsung és a HTC is.

Rugalmasak vagyunk a képernyőméretet tekintve is. Ma már nem csak a kézi készülékek, hanem például az iPad-hez hasonló táblakészülékek is egyre érdekesebbé válnak, hiszen kiadóvállalatként keresnünk kell azokat az új irányokat, hogy milyen publikálást célszerű megvalósítani ezeken az eszközökön, milyen típusú tartalmakat szeretnének az olvasók fogyasztani és mi ezeknek az eszközöknek a relációja az e-book readerekhez. Ez egyben tehát egy kísérletező műhelymunka is lesz.

A Sanoma Magazines a vállalaton belüli olyan országot keresett, amely már rendelkezik mobilos tapasztalattal. Mivel hazánkban nagyon sok a tehetséges fejlesztő, a Sanoma Magazines-nál biztosak voltak benne, hogy Budapest ideális helyszín lesz egy ilyen mobil laboratórium felállításához

A központ hivatalosan a napokban indul a jelenlegi alkalmazásainkat fejlesztő csapattal, azonban vannak még nyitott pozícióink tehetséges fejlesztők számára. Idővel az apparátus bővülése várható, így folyamatosan hallgatunk meg jelentkezőket. Elsősorban olyan erős programozói képességgel rendelkezőket keresünk, akik éreznek magukban ambíciót arra, hogy egy új, interaktív médianyelv kialakításában, a jövő médiatípusai megalkotásában részt vegyenek.

Kategória: mobil  |  Nincsenek hozzászólások

Így működik az Olcsóbbat alkalmazás iPhone-on

2010. March 8. s.peter

Kategória: Olcsobbat.hu, Szolgáltatás, Technológia, mobil  |  Nincsenek hozzászólások

Magyarország összes áruháza az iPhone-ban?

2010. March 5. t.szepvolgyi

Újabb, ezúttal az Olcsobbat.hu ár-összehasonlító oldalra épülő ingyenes alkalmazásunk jelent meg iPhone-ra.

nyitolap argrafi

olcsobbat_i_logoÚj, ingyenesen letölthető alkalmazás érhető el az App Store-ban. Az Apple okostelefonján – amelynek neve manapság az egyik legkelendőbb márkanév – mostantól az Olcsobbat.hu ár-összehasonlító oldalunk saját alkalmazása jelenítheti meg az oldalra regisztrált boltok árait.

Az Olcsóbbat alkalmazás nagyon egyszerűen használható. A legnagyobb előnye természetesen az, hogy alkalmazásként az iPhone szerves része, sokkal gyorsabb megtalálni vele az árakat, mint mondjuk böngésző alól a portált megnyitva. Ráadásul jóval szerényebb internetes adatforgalmat generál, mint egy böngésző.

termékoldalBüszkék vagyunk rá, hogy még egy fontos lépést tettünk a mobiltelefónia világába. Egyelőre úgy tűnik, hogy bár az iPhone-t egyelőre szűkebb réteg használja, valójában ez a jövő: az online tartalmak mind a mobil iparág irányába mozdulnak el, a Sanoma Budapest pedig folyamatosan fejleszti az alkalmazásait. Mindez a vásárlási szokásokat is átalakíthatja: hiszen elég, ha csak a kezünkben tartjuk a telefonunkat, és máris két kattintással össze tudjuk hasonlítani az árakat egy adott termék esetében.

Az alkalmazás részletes bemutatása megtalálható itt: http://www.olcsobbat.hu/promo/iphone

Az Olcsóbbat alkalmazás ingyenesen letölthető az App Store-ból, az Apple hivatalos alkalmazás-webshopjából. http://itunes.apple.com/us/app/olcsobbat/id358507961?mt=8

Az alkalmazás egyébként szerda óta érhető el az App Store-ból, és pár óra alatt a legnépszerűbb ingyenes alkalmazás lett a magyar iPhone-felhasználók körében.

Kategória: Olcsobbat.hu, Szolgáltatás, Technológia, mobil  |  Nincsenek hozzászólások

Új iPhone-alkalmazással jelentkezünk!

2009. December 23. t.szepvolgyi

Aki követi a Startlap tweetjeit a Twitteren, mostanra talán már értesült róla: elkészült legújabb iPhone-alkalmazásunk, mely több mint félszáz tévécsatorna részletes műsorát tartalmazza. A szoftver ingyenesen használható.

Néhány napja az FN.hu híralkalmazásunk és a Mozi24 mozikereső programunk óriási sikeréről szóló bejegyzésünkben már előzetesen utaltunk rá, hogy hamarosan újabb iPhone-szoftverrel jelentkezünk. És bár akkor még csak remélni tudtuk, hogy ezt már karácsony előtt megtehetjük, mostanra az Apple is hitelesítette a szoftvert, így az a nagyközönség számára is elérhető. És hogy mire is jó ez az applikáció?

photo3A TV24.hu portálunk és a mobilmédia üzletágunk közös gondozásában frissülő program segítségével senki sem maradhat le kedvenc tévéműsoráról! Az iTunes online áruházából most ingyenesen letölthető szoftverünk lehetővé teszi, hogy mindenki saját műsorújságot állítson össze Apple telefonján. A csatornák összeválogatása mellett a TV24 alkalmazásban egy gombnyomással lehet lépkedni az aktuális és az esti nézet között, így a tévénézők a lehető legegyszerűbben juthatnak az őket érdeklő időszak műsorához.

A program lehetőséget nyújt a kedvenc műsorok bejelölésére. A kiválasztott film vagy sportműsor kezdése előtt 15 perccel a készülék diszkréten jelez.

Az alkalmazás a részletes műsorleírások mellett folyamatosan frissülő híreket is közöl a legnagyobb tévés sztárokról, a legérdekesebb tv sorozatokról, filmekről. A TV24 felhasználói a híreket böngészve megnézhetik, hogy azok szereplői legközelebb mikor és milyen műsorban tűnnek fel.

Az iTunes-ról

Az Apple termékek világméretű hipermarketében jelenleg több mint 100 ezer alkalmazás érhető el, amelyet eddig több mint 2 milliárd alkalommal kerestek fel. Mostantól az iPhone telefonokra és iPod Touch eszközökre készített TV24 is letölthető innen, a megszokott minőségben és gyorsaságban nyújtva könnyű hozzáférést az aktuális és részletes tévéműsorhoz.

A TV24 alkalmazás letölthető innen:

http://itunes.apple.com/us/app/tv24/id346540702?mt=8

A TV24 az FN.hu híralkalmazás és a Mozi24 moziműsor után a Sanoma Budapest Zrt. harmadik iPhone-ra készített alkalmazása.

http://itunes.apple.com/us/artist/sanoma-budapest-zrt/id329601537

Kategória: Szolgáltatás, TV24, Technológia, mobil  |  Nincsenek hozzászólások

iPhone alkalmazásunk a toplisták élén

2009. December 18. t.szepvolgyi

Talán néhányan már ki is próbáltátok az FN.hu iPhone-os kliensprogramját, amely néhány óra alatt a legnépszerűbb híralkalmazás lett a magyarországi iPhone és iPod Touch tulajdonosok körében.

36395_276659_500x300Az Apple termékek világméretű hipermarketében jelenleg több mint 100 ezer alkalmazás érhető el. Nemrég óta az iPhone telefonokra és iPod Touch eszközökre készített FN.hu program is letölthető innen.

A mobilmédia üzletág az FN.hu szerkesztőségével szorosan együtt dolgozva, olyan egyedi, az Apple online áruházából, az AppStore-ból letölthető mobilalkalmazást fejlesztett, amely a magyar piacon az első hírszolgáltató alkalmazás és segítségével egy gombnyomásra érhetők el a legfrissebb hírtartalmak az Apple közkedvelt készülékein.

A szoftver elsősorban olyan mobil felhasználóknak optimális, akiknek nem mindig áll rendelkezésükre a „nagy” internet, de rendelkeznek egy olyan fejlett eszközzel mint az Apple iPhone-ja vagy az iPod Touch, és egy gombnyomással szeretnék átlátni Magyarország és a külföld friss híreit, szeretnék tudni, hogy milyen időjárás várható és melyek a friss sporteredmények, vagy hogy hogyan alakulnak a tőzsdei árfolyamok.

A program letöltését követően a telefonon megjelenik az FN.hu ikon. Ezt megérintve egy mozdulattal érhetők el a legfrissebb tartalmak. A programban egyszerűen áttekinthetőek a bel- és külpolitikai, gazdasági és sportesemények, valamint a kultúra, a technika és a tudomány aktualitásai.

A hírek mellett a felhasználók egy gombnyomással pozícionálhatják tartózkodási helyüket, majd megkapják az ehhez a földrajzi koordinátához tartozó időjárás-előrejelzést. Az előrejelzés órára bontva vagy akár a következő 7 napra előretekintve is elérhető. A gazdasági hírek mellé is társul külön szolgáltatás. Grafikonok segítségével napi, heti és havi nézetben követhető a BUX, a budapesti tőzsde értékpapírjainak árfolyamai, illetve elérhetőek a legfontosabb valuták aktuális árfolyam-információi is.

Átütő siker

Örömmel tapasztaljuk, hogy a programunknak nagyon nagy sikere van a hazai iPhone közösségben, hisz a december 3-i megjelenését követően azonnal a legnépszerűbb magyar alkalmazás lett. (Ráadásul a megjelenés első hetében máris 55 pozitív értékelés érkezett, amiből 46-an a lehető legmagasabb értéket adták. Ez kimagaslónak számít.)

Úgy gondoljuk, a program megjelenésével a digitális publikálás terén egy újabb fontos lépést tettünk meg, hisz az FN.hu program megjelenésével még egyszerűbbé vált az elektronikus eszközökön való olvasás.

A jövő

Az alkalmazás a bevezetés fázisában ingyenesen tölthető le az Apple AppStore online üzletből, az alábbi címről: http://itunes.apple.com/us/app/fn-hu/id340203293?mt=8

Nagy kérdés azonban a jövő. Úgy vélem, az előttünk álló pár esztendő az üzleti modellek csatáját hozza, amikor egymás mellett élhetnek a mobilszféra területén a hirdetéseket befogadó, ingyenes „kisablakok” és a díjat szedő, ám reklámmentes, fizetős alkalmazások – de ezek bizonyos kombinációi is működnek majd. Ami bizonyos, hogy a felhasználók „ingyen ebédre” nem nagyon számíthatnak mobil területen. A digitális publikálást is meg kell fizetni, hiszen egyelőre egy kényelmi, prémiumszolgáltatásról van szó amelynek az előállítása sok szakember összehangolt munkáját követeli meg.

Nagy öröm, hogy a másik iPhone alkalmazásunk, a Mozi24 moziműsor is ekkora népszerűségnek örvend. Ez a jelenleg még szintén ingyenesen letölthető programunk nagyon megmozgatta az iPhone-os közösséget. Hazai viszonylatban hatalmas siker. A program népszerűségére utal, hogy 240-nál is több értékelést kapott szeptember óta, ami szintén kiemelkedő eredmény.

Nemrég egyébként a Mozi24 programnak már az új, 1.1-es verziója is megjelent, amiben már kedvenc mozikat is kijelölhetünk, térkép segíti a mozi megtalálását, és kifinomultabb lett a filmkereső.

Kategória: FN.hu, Szolgáltatás, Technológia, mobil  |  Nincsenek hozzászólások

Interjú Michiel Buitelaarral

2009. December 1. Webmaster

A budapesti Újmédia-divíziót a Sanoma Magazines International (a Sanoma Budapest Zrt. anyavállalata) egyik fontos digitális bástyájaként említi a vállalat digitális médiáért (internet és mobil területek) felelős igazgatósági tagjának nemrégiben kinevezett Michiel Buitelaar. A vezető erősítené a nemzetközi együttműködést, és kiemelt iránynak tartja a mobilmédiát valamint a webvideót. Interjú.

- November 1-jével neveztek ki a Sanoma Magazines digitális médiáért felelős igazgatósági tagjának (CDM – Chief Digital Media). Beavatnál bennünket a stratégiai terveidbe?

Michiel Buitelaar- Úgy gondolom, növelnünk kell piaci jelenlétünk arányát, elsősorban az ár-összehasonlító, az apróhirdetési, a hír és a szórakoztató tartalmakra koncentrálva. Ezen belül azonban a hangsúlyok országonként eltérhetnek, hisz nem létezik egyetlen olyan általános séma, amely az eltérő környezetben működő leányvállalataink esetén alkalmazható lenne, ugyanakkor csoportszinten ezeket tartom kulcsterületeknek.

Emellett megjelent két új médiatípus: a mobil- és a videó. Mindkettő nagyon fontos. Különösen a mobilmédia az a terület, ahol jelentős eredményeket kell és lehet is elérnünk a következő két-három évben, ezért feladataink között kiemelt helyen szerepel.

Itt van továbbá a „belső” stratégiai irányok kérdése. A jövőben még inkább cégcsoportként kell működnünk és nem különálló cégenként, ezért fontos feladatomnak tartom az együttműködés javítását. Közösen kell használnunk a technológiai platformokat. A mottóm az lehetne, hogy amit csak lehet, egységesítsünk. Törekednünk kell arra is, hogy a már bevált koncepciókat lemásoljuk, vagy ismét használjuk. Ez kissé elvontnak tűnhet, de néhány hónapon belül konkrétumokat ígérhetek. Hadd említsek néhány példát: véleményem szerint ha mobilalkalmazások fejlesztünk „A” országban, ezeket tovább kell vinni „B”, „C”, „D” stb. országokba. Emellett tovább kell fejlesztenünk az együttműködést, például a termékspecifikációk megszerzése és cseréje tekintetében. De még jó néhány olyan dolgot sorolhatnék, amelyet meg kell vizsgálnunk és kipróbálnunk.

- Milyenek a digitális média terület üzleti pozíciói cégen belül?

- Alapvetően elégedettek lehetünk, azonban egyértelműen növelni szeretnénk piaci jelenlétünk arányát. A Sanoma Magazines igazgatótanácsa, valamint a Sanoma Igazgatótanácsa arra kért bennünket, hogy gyorsítsuk fel a növekedés ütemét. (A Sanoma Budapest a Sanoma Magazines-hez tartozik, de a Sanomának vannak más nagyobb egységei is. Pl.: Sanoma News – elsősorban Finnországban van jelen és napilapkiadással foglalkozik; Sanoma Entertainment – tévécsatornákat üzemeltet stb. Lásd a szervezeti ábrát.) Mára jelentős digitális jelenlétről beszélhetünk Sanoma Magazines cégeken belül Bulgáriában, Magyarországon és Hollandiában. Emellett a Sanoma News is jelentős részesedéssel bír a finn digitális piacon. Ugyanakkor ezen országokban is tovább kell növekednünk, hogy piacvezetővé váljunk, vagy megőrizhessük ezt a pozíciót.

Bár konkrét adatok, számok közlésére nincs felhatalmazásom, de annyit bizonyosan elmondhatok, hogy szervezeti növekedés és akvizíciók útján növelnünk kell a digitális piacról származó bevételeket, méghozzá jelentős mértékben. Úgy vélem, igenis képesek vagyunk növelni meglévő portfóliónk nyereségességét. A növekedés közben is ésszerű szinten kell tartanunk a digitális piac általános nyereségszintjét és biztosítanunk kell a forrásokat a növekedés finanszírozásához. A növekedésnek mindenképpen profittal kell együtt járnia.

- Kinevezésed arra utal, hogy a jövőben a Sanoma, illetve a Sanoma Magazines a korábbinál erőteljesebben kíván fókuszálni az online-ra?

- Igen, kinevezésem is egyértelműen jelzi a Sanoma szándékát, hogy nagyobb figyelmet fordítson a digitális piacra. A Sanoma Magazines igazgatótanácsa néhány hónappal ezelőtt jutott erre a döntésre és ezt a szándékát a Sanoma igazgatótanácsa is megerősítette. Egyértelmű, hogy a digitális média jelenti a növekedés lehetőségét és ezt a növekedést a változó fogyasztói szokások közepette kell elérnünk, azaz ki kell tudnunk szolgálni hirdetőinket, akik most térnek át a hagyományos médiát képviselő lapokról a digitális médiára. Növekedni fog tehát a digitális médiában elhelyezett hirdetések száma, mi pedig e téren jelentős piaci hányadot kívánunk megszerezni.

- Milyen gyakran találkozol majd az újmédia területek egyes vezetőivel?

- Az egyes országokban működő cégeink vezetésével folyamatosan kapcsolatban fogok állni, e cégekben folyik ugyanis a tényleges munka. Már el is kezdtem felkeresni a szóban forgó cégeket. Szerencsére legtöbbjükkel már korábban is volt alkalmam megismerkedni. Az egyes országokban dolgozó „digitális kollégákkal” nagyon jó a munkakapcsolatunk, például gyakran beszélek Gerentsér Imrével is, és más országok hasonló pozícióban lévő vezetőivel. Emellett a Sanoma felkérte a Sanoma News, a Sanoma Entertainment és a Sanoma Magazines ügyvezetőit, hogy aktívan járuljanak hozzá a digitális piaci céljaink eléréséhez. Szoros telefon-, videótelefon- és e-mail kapcsolatban állunk egymással, valamint legalább negyedévente szervezünk személyes találkozókat is. És persze gyakran beszélek Eija Ailasmaa-val, a Magazines ügyvezetőjével is.

- Milyen jellegű digitális termékek a legsikeresebbek manapság a Sanoma portfoliójában?

- A digitális portfoliónk legfontosabbjai közé sorolhatók a katalógusjellegű szolgáltatásaink, mint amilyen a Startlap és a Startpagina. Emellett vannak úgynevezett összehasonlító site-jaink is, mint amilyen a Kirakat, a Kieskeurig, a Hintaseuranta, továbbá több hírszolgáltatásunk is. Aztán ott vannak a magazinokhoz kapcsolódó oldalaink is, néhánynak ugyanaz a címe, mint magának a magazinnak (például Nők Lapja – Nők Lapja Cafe), vagy az oroszországi Cosmopolitan, néhány site pedig meghatározott domináns témákhoz kapcsolódik (mint a Styletoday). Emellett van néhány ígéretesnek tűnő mobil termékünk is. És persze a Vbox7 és a Zie, mindkettő jelentős videóplatform.

- Mennyire szerepel hangsúlyos helyen terveidben a mobilplatform?

- Nagyon is fontos kérdésről van szó, mivel véleményem szerint a mobilmédia területén most van a nagy áttörés. Az ehhez vezető utat az Apple kövezte ki, amikor megjelent a piacon az iPhone-nal. Az iPhone használatával kapcsolatos számok egészen elképesztők. De végül is a mobilmédia még csak most kezd elterjedni. Növekedni fog az Android készülékek száma, aztán ott van a Blackberry és azt várom, hogy a Microsoft is nagyot ugrik előre 2010-ben. Végezetül a Nokia is megpróbálja majd visszaszerezni elvesztett pozícióit, hiszen napról napra gyengül a helyzete. Mindannyian bizonyos mértékig nyitni fognak, talán még jobban, mint eddig az Apple tette. Valamennyien mobilalkalmazásokat fognak kínálni, azaz tömeges méretű, gyakran fizetős szolgáltatásokat. Olyan platformokat, amelyeken tartalmat és alkalmazásokat szolgáltathatunk. Nagyon fontos számunkra ez a piac, ahol vezető pozícióra kell majd szert tennünk. Feladataim között ez az elsők között szerepel.

- Hogyan érintette a globális gazdasági válság az egyes országokban működő digitális részlegeket? Csökkent-e a hirdetési bevétel, megfigyelhető-e jelentős árbevétel-visszaesés?

- Úgy látom, a válság minden bizonnyal érintette a digitális piacot is, bár talán kisebb mértékben, mint a hagyományos médiát. Néhány országban még csekély mértékben növekszik is ez a piac. Úgy vélem, a digitális média hosszú távon alapvetően csakis növekedhet. A válság ennek a növekedésnek az ütemét mérsékelte. Emelkedni fog a digitális médiában elhelyezett hirdetések volumene, hiszen jelenleg még lemaradásban van a fogyasztók tényleges „digitális fogyasztása” mögött, méghozzá – meglepő módon – nagyon jelentős az elmaradás. Véleményem szerint segítenünk kell és jobban fel kell világosítanunk a hirdetőket. Emellett komoly tényező a digitális hirdetési piacon a folyamatos árcsökkenés. Ennek ellenére makacs vagyok és a jelenlegi válság elhúzódása ellenére hosszú távon bízom a digitális médiában.

- Jelentős nemzetközi vita bontakozott ki mostanában az internet jövőjét illetően, például ismét előtérbe került, hogy a hirdetés alapú üzleti modellt esetleg a fizetős modell váltaná fel, és a felhasználóknak a pénztárcájukba kellene nyúlniuk egy-egy szolgáltatás vagy cikk eléréséhez. Mit gondolsz erről, tényleg gyökeret vethet-e a fizetős modell?

- Jó kérdés, nehéz megválaszolni. Úgy vélem, bizonyos tartalmakért, mondjuk szakértők igénybe vételéért, fizetni kell. A mobil alkalmazások már elég szép pénzt hoznak, még ha az egyes alkalmazásokra vetíthető összegek kicsik is, a volumen azonban jelentős lehet. Azaz, a digitális bevételek legjelentősebb részét várhatóan továbbra is a reklámpiac fogja kitermelni. Én ezzel kapcsolatban nem várok változást.

A cégek persze mindig törekszenek arra, hogy bevételre tegyenek szert azért, amit nyújtanak. A digitális reklámpiacnak pedig vannak még olyan területei, ahol bevételnövelést lehet elérni. Óvatosan fogalmaznék azonban azzal kapcsolatban, hogy a digitális tartalmak fizetősek lesznek-e. Az emberek szívesebben fizetnek a kézbe vehető, papíralapú magazinokért. De a digitális tartalmakért? Legyenek akár legalább olyan vonzóak, mint a magazinokból megismert tartalmak, vegyünk csak példának néhány iPhone alkalmazást, de hogy fizessünk is értük?

- Mely országok jelentik a Sanoma digitális média részlegének erős bástyáit?

- Jelenleg Bulgáriában, Hollandiában és Magyarországon vagyunk a legerősebbek. Finnországban ugyancsak, a Sanoma News-on keresztül. De még ezekben az országokban is növekedni tudunk. Más országokban ugyanakkor fokozatosan erősítenünk kell jelenlétünket a digitális piacon. Tulajdonképpen nem látom okát, hogy miért ne céloznánk meg olyan területeket, ahová még nem tettük be a lábunkat. Szerencsére a digitális piacra való belépés akadályai csekélyek.

- Mi a véleményed a magyarországi Újmédia-divízióról? Mely területeken erősítenél?

- Nagyon elégedett vagyok a Magyarországon elért eredményeinkkel. Igazán erős cég a magyarországi, megfelelő tudással és ambíciókkal. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy még az olyan területeken is, ahol már vezető szerepet vívtunk ki, lehet még lehetőség a további növekedésre mind bevételszerzés, mind nyereségesség szempontjából. Erről is szeretnék részletes megbeszélést folytatni a hamarosan sorra kerülő találkozásom során a magyarországi menedzsmenttel.

Kategória: mobil, online média, Általános  |  Nincsenek hozzászólások

Előző bejegyzések